Ezt a kis irományt azért készítettem, hogy végig gondolhassunk néhány fontos kérdést. Milyen sors vár ránk a túlvilágon? Milyen az üdvösség útja? Mit akarunk az életünkkel, mi az élet értelme?
Az ember megszületik, feln, élettapasztalatokat szerez, tervezgeti az életét, majd megöregszik, és meghal. De a halál minden? Mi következik utána? Aki hisz Istenben, esetleg számol azzal, hogy lesz ítélet, van örök élet, akár lesz örök kárhozat is, és hogy, amit ebben az életben teszünk, hatással van arra, hogy milyen lesz az örök sorsunk odaát.
A Bneset: bnösök vagyunk, de mit jelent ez? Személyes kapcsolat Istennel.
A Biblia fontos mondanivalója, hogy az ember bnös. Luther azt mondta egyszer, hogy ha helytelenül ismerjük fel a problémánkat, amikor a megoldást keressük, akkor rossz útra tévedünk. Továbbá helyes emberismeret nélkül nincsen Isten-ismeret sem. A Bibliához tartozó központi kérdés az ember helyzetére próbál megoldást találni, de ennek központi része a bn felismerése és megbocsátása, hogy ennek révén örök élethez juthassunk. Nézzük, mit látunk a teremtésnél. „Teremté tehát Isten az embert az képére, Isten képére teremté t: férfiúvá és asszonnyá teremté ket.” (1Móz. 1, 27). Isten az embert tehát jónak, és magához hasonlóvá teremtette. Idilli kapcsolatban élt Teremtjével az Édenkertben, amíg fel nem lázadtak Isten ellen, az Ellenségre hallgatván. „És monda a kígyó az asszonynak: Bizony nem halltok meg; Hanem tudja jól az Isten, hogy a mely napon ejéndetek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lesztek, mint az Isten: jónak és gonosznak tudói.” (1 Móz. 3, 4-5) Ebben rejlik a bn lényege: az Istennel szembeni lázadás. Isten megparancsolta az els emberpárnak, hogy ne egyen a fáról, de ezt a parancsot megszegték. A bn: Isten törvényét megszegni, és ellene lázadni. Tehát a Bnesetnél az ember Istennel való kapcsolata tönkre ment, és az ember elidegenedett Istentl; (ez egy fajta állapot is). Így az ember továbbra is elzárkózik Istentl, mert retteg tle, és a másik embertl: itt az az alap, hogy az ember életében nem Isten áll a középpontban, hanem saját maga: az ember önz. Tehát a bn több mint puszta cselekedet. A bnök hatnak egymásra, és „...a bn telességre jutván, halált nemz. (Jak. 1,15) Az ember azt mondhatná magában, hogy „De én nem vagyok gyilkos vagy diktátor, vagy bnöz. Miért ne érdemelném meg a mennyországot?” Errl majd késbb írok a kegyelemnél és a cselekedeteknél, Jézus azt tanítja a Hegyi Beszédben, hogy nekünk még a gondolatainknak is tisztának kellene lenniük. „Szentek legyetek, mert én szent vagyok”. (3 Móz. 11, 44) Itt tehát Isten azt mondja, hogy nekünk tökéleteseknek kell lennünk. Arra hív, hogy szentek legyünk, mint ahogyan a teremtésnél volt Ádám és Éva a Bneset eltt. Gondoljunk bele, hogy olyan bnöket is követünk el nap, mint nap, mint az irigység, a gylölet, a harag, a hazugság, a csalás, stb... Mindenkinek vannak bnei, és ezek igen is számítanak Isten eltt. Milyen lene, ha az egész gondolatvilágunkat fel kellene tárnunk mások eltt? Erre rágondolni is rossz.
Mi a vallás? Kétféle ember - te melyik vagy?
Az ember esetleg azt gondolhatja, hogy a vallás csak a keresztyénekre, a zsidókra, a buddhistákra, vagy a muzulmánokra vonatkozik, mert valamilyen istenségben hisznek, szellemi életet élnek, és különféle rituálékat végeznek. Ennél fogva létezik az öt nagy világvallás, ezért létezik kétféle ember. Valójában így is lehet felosztani az embereket, de másképpen is lehet csoportosítani az embereket. Ugyanis az elbbi pontnál arra a következtetésre jutottunk, hogy az ember bukott,
bnös, és Istentl el van idegenedve. De arra is fel szeretném hívni a figyelmet, hogy vannak olyan emberek is, akiknek a kapcsolata már helyreállt Istennel; ezek a hív emberek. Ha a fenti alapsémát követjük, azt látjuk, hogy léteznek olyan emberek, akiknek személyes kapcsolata van Istennel; és vannak olyanok, akiknek nincs. Így az embereket úgy is lehet csoportosítani, hogy vannak olyanok, akik kibékültek Istennel, és megtértek hozzá, de vannak, akik vagy a saját elképzeléseik szerint akarják elérni az Istent és a mennyet, vagy teljesen másként gondolkodnak, mert más a világnézetük. A vallásra más szót is használhatunk: világnézet. A világnézetünk befolysolja azt, hogy milyenek vagyunk, és hogy mit miért cselekszünk. Ezért meg kell válaszolnunk azt a kérdéset, hogy vallásosak vagyunk, akik a saját elképzeléseink szerint akarjuk megépíteni az életünket, vagy akik megadták magunkat Istennek? Ez elvezet minket a következ kérdésre.
Alkudozás Istennel?
Az els pontnál arra jutottunk, hogy az ember önz, és a saját életét akarja megalapozni, és megalapozni. Egyszer hallottam egy mondást, miszerint „Az az igazán ers ember, aki nem fél attól, hogy gyengének látszódjon.” Ez érdekes gondolat volt. A bnös ember úgy szeretne Istenhez (vagy a mennybe) eljutni, hogy közben ne kelljen Istennek engedelmeskednie. Az a gondolat jár a fejében, hogy „Majd jól viselem magam, és a jó cselekedeteimmel megnyerem Istent”. Egy másik hasonló gondolat: „Én szabad akarok lenni. Hogyan lehetséges az, hogy valakinek alá kell, rendeljem magamat?” Ki akarjuk alkudni magunknak a saját osztályrészünket, mint ahogyan tudjuk a tékozló fiú esetét is. De, amint láttuk a Bnesetnél, valamint ha Isten szentségét, és az emberi bnösséget nézzük, észrevehetjük, hogy ez nem így van. Isten által teremtett világban élünk, és ezért minden, ami benne van, az Övé. Megint itt van az, ami középpont az Istennel való kapcsolat és a neki való engedelmesség, valamint Isten terve és akarata. Isten nem erszakolja ránk akaratát, hanem megengedi az embernek, hogy keresse a saját maga útját. De, tudni kell, hogy az ember nem minden tudó, és hajlamos elbukni. Isten azonban jóságában szeretné, ha az ember visszafordulna hozzá, és engedné, hogy megáldja az életét. „Hanem keressétek elször Istennek országát; és ezek mind megadatnak néktek.” (Mt. 6, 33)
Kegyelembl vagy cselekedetekbl van üdvösségünk?
Feltehetjük azt a kérdést, hogy ha nem cselekedetekbl van üdvösség, akkor mi által? Az Efezusi levél válaszol rá: „Mert kegyelembl tartattatok meg, hit által; és ez nem tletek van: Isten ajándéka ez; Nem cselekedetekbl, hogy senki ne kérkedjen. Mert az alkotása vagyunk, teremtetvén Általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, a melyeket elre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk.” (Ef. 2, 8-10). Ezt megersíti a Tit. 3,5 : „Nem az igazságnak cselekedeteibl, a melyeket mi cselekedtünk, hanem az irgalmasságából tartott meg minket az újjászületésnek fürdje és a Szent Lélek megújítása által.”. Itt tehát azt látjuk, hogy a hit által van az üdvösség: azáltal, hogy elfogadjuk Jézus Krisztus váltságmunkáját; azt, hogy meghalt miértünk személyesen a kereszten, és ha hiszünk benne, elveszi a bneinket. Ezért nem kérkedhetünk azzal, hogy mi emberek milyen cselekedeteket tettünk, hiszen Isten az, aki elvégezte a megváltást Jézus Krisztus Fiában, aki tökéletes volt. Továbbá a jó cselekedetek el vannak készítve nekünk, hogy azokat tegyük, ha már most tudjuk követni Isten akaratát, mivel helyreállt vele a kapcsolatunk. Eddig azt képzeltük, hogy a jónak és gonosznak tudói vagyunk, de ez nem volt így. Mert a cselekedeteinknek követniük kellene Isten akaratát. Természetesen tehetünk jót a felebarátjainkkal, de ezeknek is Isten központúnak kellene lenniük. Amíg a bnben
éltünk, nem tudhattuk, hogy mi a jó Isten szemében és az tervére és akaratára nézve. „Azért az gyümölcseikrl ismeritek ket. Nem minden, a ki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a mennyek országába, hanem a ki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.” (Mt. 7, 20-21) A Jakab levele 2. részének 17. versére lehetne hivatkozni, miszerint „A hit is, ha cselekedetei nincsenek, megholt magában.” Ez így igaz, de tudnunk kell, hogy a Biblia nem csak arról szól, hogy hogyan lehet eljutni a mennybe, hanem arról is, hogy hogyan lehet jó keresztyén életet élni. A Jn. 3 és itt fent a Tituszból vett idézet arról beszél, hogy az üdvösség velejárója az, hogy az ember újjászületik; megváltozik; az Isten az embert életre kelti, hiszen az ember nem tudja önmagát életre keltetni. Onnantól, hogy Istentl idegen és a saját maga módján üdvözülni akaró embernek megadja magát, és innentl szabadságot kap arra, hogy a jót cselekedje. „Úgy szóljatok és úgy cselekedjetek, mint kiket a szabadság törvénye fog megítélni” (Jak. 2, 12) A szabadság törvénye, és nem a bn törvénye. „Mert mikor a testben voltunk, a bnök indulatai a törvény által dolgoztak a mi tagjainkban, hogy gyümölcsezzenek a halálnak; Most pedig megszabadultunk a törvénytl, minekutána meghaltunk arra nézve, a mely által lekötve tartattunk; hogy szolgáljunk a léleknek újságban és nem a bet óságában.” (Rom. 7, 5-6) Szabadságot kap arra, hogy vallja Jézus nevét. A Jakab levele pont ilyen levél, ami azzal foglalkozik, hogy ha komolyan elfogadtam a kegyelmet, akkor egy új életút nyílik meg elttem; és annak ellenére, hogy nem leszek teljesen szabad a bntl, de mégis pozitív módon haladok tovább.
Megadni magadat, és a kibékülni.
Azt írja a Biblia arról az emberrl, aki nem Istené, hogy az a harag fia, aki fellázadt ellene, és aki nem akarja átadni az életét a Megváltónak. De amint láttuk, az egyedüli út a Kegyelemé. Mit tegyünk tehát, ha ilyen helyzetben vagyunk, hogy újjá akarunk születni? „Ímé az ajtó eltt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és én velem.” (Jel. 3, 20) A tékozló fiú történetébl olvashatjuk azt, hogy az egész vagyonát eltékozolt fiúnak pedig nem volt más választása, mint hogy az Atyához menjen. „És felkelvén, elméne az atyjához”. (Lk. 15, 20) Itt tehát annyit kell tenni, hogy elhatározzuk: elmegyünk Atyánkhoz, és bneinket megvallván a kegyelmet elfogadván kibékülünk vele. „És az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja rizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.” (Fil. 4, 7) Ezt imában tehetjük meg. Ha nekünk már megbocsátottak a bneink, új életünk van; elindultunk azon az úton, amely a menybe visz. Ezek után nélkülözhetetlen, hogy a Szentírást naponta megvizsgáljuk, és hogy imádkozzunk, hiszen ez Isten akarata. Nekünk pedig legnagyobb boldogságunk az, hogy életünk értelme Krisztus. Innentl kezdve egyre szeretetteljesebbek leszünk, egyre kevésbé önzek, megváltozott szívünk miatt. Egyre jobban megszabadulunk az ítélkezéstl, a gylölködéstl és más bnöktl, hiszen Isten Szentlelke egyre nyitottabbá tesz minket arra, hogy másokkal foglalkozzunk, és átadjuk nekik is azt az örömhírt, ami bennünk van. Hirdetni az Evangéliumot, nem azért, mert kötelesség, hanem mert bellünk fakad.
Cserháti Mátyás