Kommentár a Jn. 13,34-35. 17,21-23-hoz
A modern ökumenikus mozgalom szállóigéjévé vált ez a két bibliai rész a János evangéliumából: „Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.”, illetve „hogy mindnyájan egyek legyenek úgy, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy k is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem. Én azt a dicsséget, amelyet nekem adtál, nekik adtam, hogy egyek legyenek, ahogy mi egyek vagyunk: én bennük és te énbennem, hogy tökéletesen eggyé legyenek, hogy felismerje a világ, hogy te küldtél el engem, és úgy szeretted ket, ahogyan engem szerettél.” (Jn. 13,34-35, illetve Jn. 17,21-23). Erre alapozzák meg azon nézetüket, hogy minden keresztyén/keresztény felekezetnek a szeretet jegyében kell egyesülni. Ezek szerint a megosztottság súlyos bn, amelybl meg kell térni.
A fenti igeszakasz vizsgálódása eltt azonban tisztázni kell a látható, illetve a láthatatlan egyház közti különbségeket. A látható egyház az egyház látható elemeibl áll – templomokból és épületekbl, illetve az egyházi szolgálattevkbl és a gyülekezeti nyájból. A hitetlenek sokszor azt gondolják, hogy elég az üdvösséghez, „ha hiszek valamiben, vagy valamilyen egyház tagja vagyok”. De nyílvánvaló, hogy nem azt fogja kérdezni Jézus az Utolsó Ítéletnél tlünk, hogy milyen egyházhoz tartoztunk a földön, hanem hogy hittünk-e benne. Az ember gondolhatna arra, hogy az ember valamilyen céllal látogat el templomba, hogy a prédikációk során magához vegyen lelki táplálékot. Ezért minden felekezetben, minden gyülekezetben egyfajta kettsség áll fenn: vannak megtért hív emberek, de mellettük vannak még megtéretlen emberek, akik még keresik az Istent. Ezért azok az emberek, akik Istennel vannak együtt él kapcsolatban, azok egyfajta titokzatos módon fel nem bontható kapcsolatban vannak egymással. Ez a láthatatlan egyház.
Ám az ökumenisták nem sajátíthatják ki maguknak a szeretet illetve ezeket a bibliai igeverseket. Nézzük meg, hogy a János evangéliumának mind a 13., mind a 17. fejezetében Jézus „az öveirl” beszél – mint a kiválasztott néprl: „Nem mindnyájatokról szólok; tudom én kiket választottam el...” (Jn. 13,18). „Megjelentettem a te nevedet az embereknek, akik evilágból nékem adtál: tieid valának, és nékem adtad azokat; és a te beszédedet megtartották” (Jn. 17,6). Ezek a kiválaszott emberek azok, akik az újjászületéssel Isten gyermekeivé lesznek, akik alkotják a hívk testületét, a láthatatlan egyházat. Ezeket az embereket Isten jelöli ki a megszületésük eltt, st a világ teremtése eltt: „Mert mikor még meg sem születtek, sem semmit jót nem cselekedtek, hogy az Istennek kiválasztás szerint való végzése megmaradjon...” (Róm. 9,11). „Mert benne kiválasztott minket magának már a világ teremtése eltt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk eltte szeretetben.” (Ef. 1,4).
Így láthatjuk, hogy Istennél a láthatatlan egyház az elsdleges a látható, földi egyházhoz képest. Így az Isten gyermekei közti egységet lehetetlen megtörni. Olyanannyira lehetetlen, minthogy a vér szerinti testvéremet a nem testvéremnek mondanám – hiába; lehetetlen visszacsinálni a biológiai születésünket, hogy ne a testvérem legyen. Még akkor is, ha testvérviszály lép fel, és megutálják egymást, egy idre. Ehhez képest az ökumenikus mozgalom úgy beszél a felekezeti megosztottságról, mintha engedetlen emberek az bnös tetteikkel képesek szétszakítani Krisztus testét, ami szerintük „ezer sebbl vérzik”. Egy ilyen kijelentés gyenge képet fest Jézusról, mintha nem tudná összetartani a nyáját. Vessük össze ilyen képet olyan Krisztussal, aki a Kszikla, a Sarokk, Akire az egész egyház felépül, a Vlegény, Akinek engedelmeskedik a mennyasszonya: „...építem fel az én anyaszentegyházamat...” (Mt. 16,18). Vagy: „Lerontom az Isten templomát, és három nap alatt felépítem azt.” (Mt. 26,61).
Az ökumenikus mozgalom különösen téved akkor, amikor azt állítja, hogy az igeszakaszunk azt jelenti, hogy majd a jövben minden felekezet felekezetközötti egységben lesz egymással, például a római katolikus egyházat is beleértve. Ez azért értelmetlen, hiszen amikor Jézus ezeket a szavakat kimondta, és még azeltt is, nem is létezett sem római katolikus, sem református, sem semmilyen más egyéb felekezet sem. Ebbl látszik, hogy amikor a római katolicizmus beszél egységrl, azt úgy értelmezi, hogy mindenki a látható egyház berkein belül lesz egységben. Pedig ez nem így van, hiszen fontosak a teológiai különbségek. Sokszor azt lehet hallani, hogy a protestánsok illetve a római katolikusok között egyre kisebbek a különbségek, de ez nem így van. Tudniillik a pápák által lefektetett római katolikus dogmák megváltoztathatlanok, visszavonhatatlanok. Ezek a dogmák pedig a dogmafejldés során pedig egyre jobban térnek el a Bibliától. A 20. század közepén fogalmazták meg például Mária mennybemenetelének a dogmáját. A II. vatikáni zsinatot átfutva például egyszeren csupán megismételte az eddigi érvényben lév római katolikus dogmákat, st a trident zsinat végzéseit is megersítette. A http://www.geocities.com/cs_matyi/katolicizmus-Biblia.pdf cím honlapon pedig többet lehet olvasni a római katolikus dogmák illetve a Biblia közti különbségekrl. Luther szerint az Evangélium, azaz Krisztus áldozata a keresztyénség szíve: ezen áll vagy bukik az egész hit és az üdvösség. Nem tr változtatást vagy hozzátevést. Csak egy Evangélium van, és nincsenek „alternatív látásmódok”. Az ember csak egyféleképpen lehet Isten gyermekévé, Jézus áldozatán keresztül, amit az Övéiért vitt véghez a Golgotán, az igazsága nekünk tulajdoníttatva igazságúl: „Mert miképen egy embernek engedetlensége által sokan bnösökké lettek, azonképen egynek engedelmessége által sokan igazakká lesznek” (Róm. 5,19). Így ha ebben a kérdésben teológiai eltérések adódnak két felekezet között, akkor nem lehetnek egységben, márpedig a római katolikus egyház hozzáteszi Krisztus áldozatához az emberi együttmködést az üdvösségben, illetve a törvény megtartását is.
Azonban az igeversünk mégis azt állítja, hogy a hív embereknek egységben kell lenniük, hogy Jézus szavaival „elhigyje a világ, hogy te küldtél engem” (Jn. 17,21). A hívknek valóban szeretniük kell egymást, hiszen „Ha azt mondja valaki, hogy Szeretem az Istent, és gylöli a maga atyjafiát, hazug az: mert aki nem szereti a maga atyjafiát, akit lát, hogyan szeretheti az Istent, akit nem lát?” (1Jn. 4,20). Emlékezzünk arra, hogy Jézus az igeversünk szavait éppen azeltt mondta, mieltt meghalt volna a Golgotán. Éppen ezért az igazi szeretet „...nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztel áldozatul bneinkért.” (1Jn. 4,10). Az igazi szeretet nem egyfajta langyos, haverkodó „ökumené szeretet”, hanem egyfajta olyan szeretet, ami megbocsát, ami elnézi a bnt, nem üt vissza, és elfedezi azokat. „A szeretet hosszútr, kegyes;... nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt... mindent eltr.” (1Kor. 13,4-7). Így a szeretet arról szól, hogy Jézus példáját követve képesek legyünk egymást szeretni, ha netán bántanak, és kölcsönösen tudunk bocsánatot kérni, illetve megbocsátani, mint ahogyan ezt Jézus a legtökéletesebben tette a kereszten: „Atyám! Bocsásd meg neki; mert nem tudják mit cselekesznek.” (Lk. 23,34).
Ez a fajta egyszer szeretet és megbocsátás nem az a fajta teológiai összeegyeztetés, amirl az ökumenikus mozgalom beszél. Így tehát ha valódi egységben szeretnénk lenni, akkor a megbocsátáson keresztül kell ezt tenni, Jézus példaképét követve. Így tulajdonképpen mindennek tudatában azt válaszolhatjuk az ökumenikus mozgalomnak református módra, hogy „minden vallást tisztelem, de a sajátomat legjobban szeretem”. Ugyan nem állítjuk a magunk felsbbrendségét, de nem erltetjük a nem létez egységet sem.